ESL Competition Premiership 17 – A magyarok ismét színre lépnek

ESL Competition Premiership 17 – A magyarok ismét színre lépnek

Épp csak véget sem ért az MCSB már néhányan a következő versenyre öszpontosítanak. Mivel közeleg a nyár, így ez nem más, mint a CPS!

Ugyebár ez az Electronic Sports League rendezésében immár 17. szezonjával jelentkező tech bajnokság. Ebben a szezonban 42 csapat vágott neki a küzdelmeknek, köztük egy magyar és több olyan, melyben érdekeltek magyar játékosok.
Nézzük is honfitársaink közül kiknek szurkolhatunk!

A magyar összefogás eredménye: a Mesclan
A Mesclan ezen csapata nem ugyanaz, mint amit megszokhattatok az MCSB alatt. Mondjuk inkább úgy, hogy egy kisebb válogatott. Érkeztek Azure, Silver Team és Almost Angels játékosok, de kimozdultak páran a dirt szekcióból is egy kis csúszkálás kedvéért. Így állt össze ez a csapat. Az alap felállás: spetyka (CSK), Funkii (CSVH), Pein (CSVH), Ember, HISZI, Ervin, KoPP, Beat, Racer, SziLi, Szogi, Tibi. Aki követi az eseményeket, az tudja, hogy ez a csapat már egy X-et elért első mérkőzésükön, és ki tudja mit hoz még a szezon.

Egér és Angelhard – Molotovok tüzében égve: MnM Gaming 2
Csapatváltáson esett át két válogatott játékosunk, az egykori Funteam 2. csapatához szerződtek, hogy ezúttal narancs színekben küzdjenek a dedikért. Nos. Egér már be is nyomott egyet. Azt hiszem a nagy csapatok hamarosan felfigyelnek majd rá. De egyelőre az opciós jog az MnM-é. Szurkoljunk hát nekik is a bajnokság folyamán!


zaKsu – Team Q
A szezont ugyanazon csapatnál kezdi ahol az előzőt abbahagyta, ezúttal is rózsaszín overallt ölt majd, hogy a Premier Leagueben segítse győzelmekhez csapatát. Tehetség megvan, innentől a cél villantani ezt! Sok sikert!

Royal – WaterBottle
Azt hiszem nem kell őt senkinek sem bemutatni. Évek óta az élvonalban játszik, és nem ok nélkül. Csapatuk az egyik jelenlegi legrégebbi a bajnokságban, már csak ezért is szimpatikusak lehetnek sokaknak. És a teljesítmény terén nem igazán szoktak kudarcot vallani, szurkoljuk oda a rájátszásba és az első helynek közelébe!
  • Motig

    Most bocsi hogy ide spammelek de ez a leg frisebb hír: vanalinek van kedve részvenni TM Turbo pc ligába? 1v1 ami biztos. Csak vissza jelzést kérnék mert kiváncsi vagyok van-e rajtam kivül más is aki szeretne Turboba versenyezni.

    • Simon “spetyka” Péter

      Ha gondolod akkor tehetünk egy kísérletet valami komolyabb igényfelmérésre, felhívás stb, és ha van igény, akkor tudtok szervezkedni, nekem szsz nincs turbom így ebből kimaradok.