tmhu - Nemzeti Csapat Bajnokság
eSports 2010. május 14. 46 hozzászólás 2346 olvasás
tmhu - Nemzeti Csapat Bajnokság!
tmhu - NCSB néven egy új bajnokság veszi kezdetét a nyár folyamán, melynek pontos kezdési idejét, a jelenleg tartó MMK 3 kupa határozza meg.
A két verseny között előre várhatólag lesz 1-2 hét szünet, vagy ha a csapatok úgy döntenek, akkor nyár végén kezdenénk! Tervezett időpont: Augusztus 15.
Előzetesnek annyit, hogy 3 kategóriában akarunk bajnokságot indítani, melyek a következők:

A tech bajnokság 1. liga és 2. liga rendszerben lesz lebonyolítva. A liga elosztását az 2. MCSL-en és az MMK 3-on elért együttes eredmények határozzák meg. Az új csapatok automatikusan a 2.ligában indulnak. Az 1.ligából kiesni lehet még pedig az utolsó 3 csapat. A 2.ligából pedig feljutni lehet, az első 3 csapatnak.

A speed bajnokság szintén 1.ligára és 2.ligára van tervezve. Ha 10-nél kevesebb csapat indulna, akkor 1.liga lesz. Számítunk minden speed csapatra!

A dirt bajnokság szintén 1 ligás lesz, mivel a magyar csapatok száma egyenlőre kevés, de bízunk benne, hogy itt is egyre többen kedvet kaptok a versenyzéshez
A bajnokság mindhárom kategória esetében:
1.helyezett: aranyérem+kupa
2.helyezett:ezüstérem
3.helyezett:bronzérem
A tech bajnokság esetében az 1.liga első helyezett csapata Vándorkupát is kap, melyett az a csapat tarthat meg véglegesen, amely 3x nyeri el!
Várunk minden csapatot az előjelentkezés során, amivel hamarosan jelentkezünk!
Továbbá, minden csapat részéről várunk hozzászólást, véleményt!
Illetve megkérnénk a csapatokat, írják meg, hogy hol indulnának (tech vagy speed vagy dirt vagy mindhárom vagy valamelyik kettő)!
Vélemény?
Ha a lentebb felsorolt versenyek közt lenne mindig pár hét szünet, azokat az üresjáratokat fun versenyekkel ki lehetne tölteni. Egészen konkrétan arra gondolok, hogy elég sok jó pályakészítője a magyar TM közösségnek (ipoker, spore, paralyze, papamaci, ploki, glacus, hogy csak párat említsek). Egy-egy ilyen szünetben fel lehetne kérni egyiket-másikat, hogy pár pályáján legyen egy-egy egyhetes (max kéthetes, szünettől függő) egyéni verseny. A trapmániás pontozással lehetne értékelni a játékosokat, jutalmak zászlók. Így aki nem ismerné a magyar pályakészítőket, most megismerné őket, a pályakészítőknek meg ez külön elismerés lenne. Win-win :) Mit szóltok hozzá?

A Magyar Admin Team a következő tagokból áll jelenleg:
-Peti93: MMK3, HMC Admin
-Metal: MMK3, HMC Admin
-Viper: HMC Admin
-DarthVader: ESL Admin
-TsA-Tony: FSCSK Admin
-Robo84: Offroad Admin
-Momo: tmhu - NCSB Admin
-Arkun: tmhu - NCSB Admin
Egy kis jelmagyarázat:
-MMK3 - Magyar Mini Kupa 3.
-HMC - Hot Mini Cup
-NCSB - Nemzeti Csapat Bajnokság
-FSCSK - FullSpeed Csapat Kupa
-Offroad Cup - Verseny salakos pályákon
-ESL - Electronic Sports League
Vélemény?
Vélemény?
Most ezt képzeljétek el, mondjuk én else tudom képzelni, hogy 3 szekcióba, valahol 2 ligába legyen annyi csapat, ami végig viszi ezt az egészet.
Szerintem ez Magyarországon, ma teljesen kizárt.
Vödör említette valahol, hogy szerinte kb 10 csapat van ma, akire lehet számítani ez ügyben.Én ezt kitoldanám maximum 15 csapatra, de nem többre.
és nem lehet legyszerűsíteni a rendszert, hogy kevesebb csapatal is végig lehessen vinni?
a jelentkezők kapnak minden fordulóra egy doboz cigit is, hogy ne kapják túl:D és nem tudás szerint jutnak majd tovább az emberek, hanem aki nem vet véget az életének az megy tovább^^ és íííííígy megyünk amíg egy marad állva .dd

pl. a crd tuti végig menne rajta és nem oszlana fel a versenyközben.
és nem hiszem ,hogy ezzel egyedül lennénk, mert akármilyen furcsa a mostani legprofibb csapatok is valamikor amatőrként kezdték és egyszempontbó(hangsújozom 1szempontból) azért lettek híres, mert kaptak lehetőséget.
Most ezt képzeljétek el, mondjuk én else tudom képzelni, hogy 3 szekcióba, valahol 2 ligába legyen annyi csapat, ami végig viszi ezt az egészet.
Szerintem ez Magyarországon, ma teljesen kizárt.
Vödör említette valahol, hogy szerinte kb 10 csapat van ma, akire lehet számítani ez ügyben.Én ezt kitoldanám maximum 15 csapatra, de nem többre.
viszont nem hinném hogy semmien megoldás nem lenne...
pl. a crd tuti végig menne rajta és nem oszlana fel a versenyközben.
és nem hiszem ,hogy ezzel egyedül lennénk, mert akármilyen furcsa a mostani legprofibb csapatok is valamikor amatőrként kezdték és egyszempontbó(hangsújozom 1szempontból) azért lettek híres, mert kaptak lehetőséget.
Viccet félre-egyeztessetek-kecske is meg a káposzta is legyen rendben.
másik: biztos tmhu 'szponzorálná' a cuccot (ezt a fejlécet elnézve -ami amúgy egész bejövős:D) főleg hogy Momo újabban híríró lett,gyanítom ezaz oldal lenne az otthona ennek a bajnokságnak,hasonlóan f1kupához:) de nemtom
Annyit tudjatok, hogy ESL-en idén nem lesz csapatszintű sorozat már. Se MCSL se akármi más.
Ha lesz, akkor inkább kupát szervezünk, mint MCSL playoff, ami szerintem a legszínvonalasabb rájátszás volt HU-ban 4 év alatt! (színvonalra gondoltam: izgalom, ki-ki éles meccsek)
2 ötletünk van, ebből az egyik tuti megfog valósulni, ez pedig a ESL HU Competition 1on1 League Season 1.
10 fős csoportokkal, erősorrend alapján egy 1on1 Liga. Ha 120 játékos akar indulni, 120-nak szervezzük!
Felépítése hasonló lesz az EU PremierShip sorozataihoz. Július-Augusztusra szervezzük, de rugalmasak leszünk.
Szabályok hamarosan.
Ha van Speedre és Dirtre is hasonló igény, azt ESL Fórumában jelezzétek! Ha 20 játékosnál több összejön, szívesen megszervezzük!
A másik ötletünk a megyék bajnoksága, de ezt csak télre tervezzük, így feleslegesnek tartom a megemlítését.
Vödör
Sry a hosszú szólásomért.
Szerintem ennyi bőven elég lesz a nyárra. Minek még több bajnokság. És ez mind szép és jó, de Vipernek igaza van. Hogyan? Kik? Hol? Mikor?
(Am nem ártana sztem ennek akkor már egy külön weblap)
másik: biztos tmhu 'szponzorálná' a cuccot (ezt a fejlécet elnézve -ami amúgy egész bejövős:D) főleg hogy Momo újabban híríró lett,gyanítom ezaz oldal lenne az otthona ennek a bajnokságnak,hasonlóan f1kupához:) de nemtom
:):)
Garfield: A friss csapatoknak fölösleges kupát csinálni, mert a 80%(!) be sem fejezné.
Ami valahol nem is baj, mert mostanra állt össze teljesen :D
De mivel ezt hivatalos magyar bajnokságnak szánjuk és mint minden bajnokság a kupa előtt van(3.MCSL), ezért fog most kezdődni!
Szeptemberben egyébként lesz PS is meg egyéb ESL szervezésében bonyolított kupa is.
És már így is nagyon sok kompromisszumot kötöttünk!
Sajnos nem tudunk mindenki kénye-kedvére tenni ,így ez a bajnokság elindul és aki ott lesz az versenyben lesz az érmekért és a kupákért!
Ami még fontos a kupák és bajnokságok szempontjából!
Tervezünk egy versenynaptár kiadását,ami megkönnyíti minden csapat dolgát az adott versenyévre vonatkozólag!Úgyhogy ez ügyben, majd összeülünk a szervezőkkel mindenféleképpen!
ui: sajat velemeny. mcsl mmk offroad hmc majd ez az osszes eddigi kupat keverve szerintem folosleges.
Szerintem ennyi bőven elég lesz a nyárra. Minek még több bajnokság. És ez mind szép és jó, de Vipernek igaza van. Hogyan? Kik? Hol? Mikor?
(Am nem ártana sztem ennek akkor már egy külön weblap)
És meghívtunk mindenkit oda aki szervező!
Van még egy-két ember akinek nem tudjuk az e-mail elérhetőségét pl:robo
Tehát kérném őket adják meg nekünk ide vagy a sikermgee@hotmail.com msn-re és meghívjuk őket is !
Mindenféleképpen azon leszünk, hogy mindenkinek jó legyen és létrehozunk egy VERSENYNAPTÁRT amibe minden bajnokság belefér!
Természetesen van honlapja az offroadnak, u.a mint az elmúlt évben:
http://www.offroadcup.byethost12.com/
Az OffroadCup is az MMK3 miatt csúszik és nem lenne szerencsés még tovább tolni a kezdési időpontját egy új kupa miatt.
Ez persze magánvélemény.
HMC2 pedig tuti kezdődik Szeptember első hétvégén ahogy ígértem és ahogy meg is jelent.
"Tervezünk egy versenynaptár kiadását, majd összeülünk a szervezőkkel" Ki? hol? mikor?
Ami valahol nem is baj, mert mostanra állt össze teljesen :D
De mivel ezt hivatalos magyar bajnokságnak szánjuk és mint minden bajnokság a kupa előtt van(3.MCSL), ezért fog most kezdődni!
Szeptemberben egyébként lesz PS is meg egyéb ESL szervezésében bonyolított kupa is.
És már így is nagyon sok kompromisszumot kötöttünk!
Sajnos nem tudunk mindenki kénye-kedvére tenni ,így ez a bajnokság elindul és aki ott lesz az versenyben lesz az érmekért és a kupákért!
Ami még fontos a kupák és bajnokságok szempontjából!
Tervezünk egy versenynaptár kiadását,ami megkönnyíti minden csapat dolgát az adott versenyévre vonatkozólag!Úgyhogy ez ügyben, majd összeülünk a szervezőkkel mindenféleképpen!
jo lenne ezekrol is beszelni mielott meg valaki belekezd egy uj ligaba kupaba.
HMC2 link : http://www.hmc2.fsr.hu/news.php
Az OffroadCup is az MMK3 miatt csúszik és nem lenne szerencsés még tovább tolni a kezdési időpontját egy új kupa miatt.
Ez persze magánvélemény.
Beszéljétek ezt a dolgot meg, és utána aktualizáljátok, sztem... :vigyor:

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 