Megszegi szavát a kapitány?
eSports 2010. december 28. 60 hozzászólás 1240 olvasás
Egyszer azt mondtam, soha többé nem lesz „válogató”. Mondtam ezt még a Dirt válogató után, mivel pár problémába ütköztünk a lebonyolítása során.
Meg kell cáfolnom magamat, mert most már szükséges valamilyenszerű „válogatót” szervezni, már ha van rá igény és van elég jó játékos hozzá.
A közelgő ClanBase Nations Cup és a Country Championship sok kérdést felvet a válogatottal kapcsolatban. El kell kezdeni az új fiatal játékosok behívását és beépítését a csapatba, ahogyan azt próbáltam érzékeltetni már az Electronic Tournaments által rendezett Nations Cup-on is.
A tech és a speed szekcióban már-már mondhatjuk, hogy „kiöregedő” játékosokkal álltunk illetve állunk ki a válogatott meccsekre. Sokszor felhoztam már, hogy 2 éve szinte ugyanazok a válogatott játékosok vannak a címeres mezben, de ennek nem az-az oka (az okokat nem részletezném), hogy én nem akarok lehetőséget adni másoknak. Lásd, minden évben próbálkozok új tagokkal, talán az utolsó legkellemesebb meglepetést épp KoLi szerezte. Egyébként is fontos dolog, hogy új tagokat építsünk be a válogatottba, de most még szükségesebbnek érzem ezt a lépést, mivel pár válogatott játékosnak valószínűleg a jövő évi meccsek egyike lesz az utolsó válogatott mérkőzése. Azaz új játékosokat kell beépíteni a csapatba, viszont mivel nincs igazi megmérettetés a magyar játékosok számára (és nem is lesz CC-ig), így sokkal nehezebb döntenem arról, hogy kik érdemlik meg a meghívást. A mostani keretet úgy próbálom kialakítani, hogy az új játékosok ne csak kerettagságig jussanak, hanem játéklehetőségig is, mert ez is nagyban hozzájárulhat a fejlődésükhöz.
Konkrétumok
Nemsokára elkezdődik a ClanBase Nations Cup, pontosabban Január 24.-én, ezért a keretnek előtte 1-2 héttel már teljesen kész kellene lennie.
Tech válogatóról
Január 8. 20:00-ig Time Attack módban, két pályán (CB-Influction és CB-Poopsie), a Hungary Clanbase Nations Cup válogató szerveren bizonyíthatnak azok a játékosok, akik a ClanBase Tech válogatottjának tagjai szeretnének lenni. Valószínűleg 2-3 játékos fog bekerülni a csapatba, de azt hogy ki, és hogyan, az 8.-án este fog kiderülni. Vagy azonnali meghívással, vagy pedig pár játékos 1on1 mérkőzésével fog eldőlni 1-1 bejutó hely, amit Január 9.-én játszanánk le. Hogy lesz-e 1on1 meccs, vagy, hogy csak az lesz-e, az a teljesítménytől és a résztvevők számától függ.
Speed válogatóról
Itt komolyabb válogatásra számíthatunk, mivel ez a válogatás a Country Championshipre is vonatkozni fog. Január 14. 20:00-ig Time Attack módban kell bizonyítani majd 4 pályán* azoknak, akik szeretnének bekerülni a Speed válogatottba.
A Január 15.-ei döntő lebonyolítása egy kicsit hasonló lesz a múlt nyáron lezajlott dirt válogatóhoz (négy pálya, 200 pontig cupmode), és a döntő első két helyezettje mondhatja majd válogatottnak magát valószínűleg. A válogatót pedig Rasque fogja felügyelni, vezetni illetve Ő is lesz valószínűleg a Speedesek vezetője is.
*A 4 pályát Január elsején vagy másodikán fogjuk publikálni, amiket Rasque választ ki, majd frissíteni fogom a hírt, és minden információt beleírok.
*UPDATE* A pályák fent vannak a Speed válogatott selejtező nevű szerveren. Elérhetőségek:
Összességében remélem, hogy sikerül(t) motiválnom a magyar játékosokat arra, hogy be akarjanak kerülni a válogatottba, mert be lehet kerülni, és hogy próbáljanak meg nyitottabbak lenni az európai porond felé, mert így válhatnak jobb játékossá.
Aki szeretne részt venni a válogatón vagy csak megpróbálná, az jelezzen itt vissza nekem komment formájában, és írja le, hogy melyik válogatót próbálná meg. A visszajelzésekből fogjuk tudni, van-e értelme, és hogy kiket vegyük figyelembe a válogató szempontjából.
Kellemes Ünnepeket, Boldog Új Évet és nem utolsó sorban jó játékot Kívánok Mindenkinek!
SaŁvatore`, Magyar válogatott kapitány
hami szólt h ma van a döntő ... de mikor is? :P
Warp
Nekem is érdekem, hogy mindenkinek legyen esélye bekerülni, akinek esetleg lehetne esélye.
Pontosan nem tudom megmondani, nem az én hülyeségem miatt lesz ez, holnap tisztábban fogok látni, mert elvileg akkor lenne vége. Tájékoztatni fogok mindenkit ezen az oldalon valamilyen formában.
Warp
Január 8. 20:00-ig Time Attack módban, két pályán (CB-Influction és CB-Poopsie), a Hungary Clanbase Nations Cup válogató szerveren bizonyíthatnak azok a játékosok, akik a ClanBase Tech válogatottjának tagjai szeretnének lenni. " Kb eddig xD :D
Warp
MEGVAN! - tmtp://#addfavourite=dilihaz1
Freak, Jani, Gerg - veletek mi lesz? Lehet ki tudom tolni valamennyire a tech válogatót, mert úgy lesznek a vizsgáim, viszont örülnék, ha minél előbb tudnátok lenni! Azért kérdezek így konkrétan rátok, mert rólatok tudom, hogy lenne esélyetek, sőt...!
A két pályán körülbelül kinéztem egy szintet (Poopsie 53-mas kör - Influction 58 30/40 alatt), de ezek nem fixek, ne is vegyétek úgy! Plussz fogok nézni rekordátlagot is (persze kihúzom azokat a local rekordból akik nem vesznek részt a válogatón és úgy csinálom), és ebből fogok dönteni, hogy ki hogyan vagy miként fog bekerülni.
ember is csak akkor ismerte meg amikor nagyban recskázott :D
:p
Mivel TA-ról van szó, és tech Jan. 8. 20:00-ig, a speed Jan 14. 20:00-ig tart, így szerintetek? :P
Persze.
bár még 100 speedes van aki jobb nálam :/
de ugye nem csak fs lesz hanem speedtech is? :P
bár még 100 speedes van aki jobb nálam :/
de ugye nem csak fs lesz hanem speedtech is? :P
mármint akik már kerettagok :)
Örülök, hogy megmozgatja a játékosokat ez a dolog, remélem minél többen próbálkoznak mindkét válogatón.
Warp
A másik, hogy 6 játékos lesz a keretben, és most akármennyire is szépítjük a dolgokat, ha Henry és Zozzie vállalná, akkor megvan a 6 játékosunk (bár ebből Zozzie szinte tuti nem vállalja úgy hallottam, meg hát már inaktív is eléggé), és még nem számoltuk a sok oZone-ost, aki DPS-esn részt vett, és részt fog venni, ráadásul azelőtt a most kezdődő Dirt bajnokságon is részt vesznek. (Pl. Diesel, Oszkár)
Azzal meg szerintem nem mondok újat, hogy sok a különbség a DPS-en játszó játékosok közt és azok közt akik alig waroztak 1 perces pályán.
Én nem tervezek Dirt válogatót, mert nem látom értelmét. Szerintem tökéletesen átlátható ebben a szekcióban, hogy kik a jobbak. Az persze tény, hogy sok fejlődő játékos van(Frogman, End, Cami, meg még biztos nagyon sok játékos), de CC-re kész(!) játékosok kellenek, szerintem ezzel már mindenki tisztában van. (tavaly után) Az egy top bajnokság, ott nem próbálgathatunk játékosokat, nem ott kell rutint szerezni, hanem a válogatotton kívül.
Egyébként szerintem már gáz ránk nézve, hogy egy válogatott kupát (CBNC) kell arra használni, hogy rutint szerezzen az utánpótlás. Tessék részt venni olyan ligákon és/vagy kupákon, amelyek megütik a válogatott kupák szintjét. Enélkül nincs értelme válogatót szervezni, mert van egy fajta szintkülönbség.
Ettől függetlenül, hogy nem tervezek, még LEHET válogató, semmi sem kizáró ok, csak feleslegesen nem szeretnék szervezni. - most is úgy volt nem lesz, mégis lett, nekem is azaz érdekem, hogy versenyhelyzetet teremtsek, segítsek a fejlődésben és hogy a legjobb válogatott keretet tudjam összehozni.
Örülök, hogy megmozgatja a játékosokat ez a dolog, remélem minél többen próbálkoznak mindkét válogatón.
Örülök, hogy megmozgatja a játékosokat ez a dolog, remélem minél többen próbálkoznak mindkét válogatón.
A CBNC az a Clan Base Nations Cup, ahogy a cikk elején ez le is van írva. ))
Dirt meg amúgy sincs a CBNC-s bajnokságon, ez csak CC-n volt eddig nekünk is. A többi okot Vill leírta.
GL a próbálkozóknak :)
Dirt meg amúgy sincs a CBNC-s bajnokságon, ez csak CC-n volt eddig nekünk is. A többi okot Vill leírta.
GL a próbálkozóknak :)
1. Már megvolt a válogatója, szabad nevezéssel, igaz nyáron, (lásd a cikk legeleje)
2. Éppen ezért már fix a csapat. :)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 