tmhu - Téli Maraton Végeredmények!
Cikkek/Interjúk 2011. február 26. 25 hozzászólás 1702 olvasás
Komoly izgalmakat, harcokat, és párbajokat hozott az idei év első 1 órás versenye.
Nem kezdődött felhőtlenül az egész rendezvény, ugyanis nehéz volt olyan időpontra tenni magát a versenyt, ami a lehető legtöbb játékosnak megfelelne. Vasárnap helyett Szombat, 7-8 óra helyett 5 óra. CP számot csökkentettük 725-ről 600-ra, ami azt eredményezte hogy sokan teljesítették a minimális kritériumot, attól függetlenül, hogy Vill pályája nem túl egyszerű.
Verseny elött szép számmal jöttek a sikerre éhes játékosok, de érezhető volt hogy keresztbetett nekünk a "Freezone", és tulajdonképpen meg lett felezve a részvétel, ami sajnálatos, de sokat nem tudunk ellene tenni. Nomeg ugye MCSB/CB. A verseny többnyire problémamentesen indult, páran fagytak a startnál (Pl.:Ploki, decsei). A verseny első felében SziLLeee, Kajczy, Linares, és Csemi harcoltak keményen, és körülbelül féltávtól Joshi megindult, és jött fel mint a talajvíz. Csemi közben eltünt a szerverről, és nem kívánt visszajönni. A futam háromnegyedénél, pedig találkozott egymással Kajczy és SziLLeee, és verseny végéig brutál párharcot nyomtak, amiben végül utobbi nyert a megtett méterszám alapján.
Összeségében a kevés létszám ellenére élvezhető, és izgalmas futamon vagyunk túl, nézzük az eredményeket kép formájában:




A dobogósokon kívül még egy valaki kapott zászlót. ZombiesElite megkapta a Marathoni Futót. Gratulálunk neki! :)
Pár extra kép a végére:




Gratulálunk a nyerteseknek! :)
Kapcsolódó linkek
Persze, ezúton köszönet a szervezőknek is! :)
Grat azoknak, akik végigmentek az 1 óra alatt. Tudom milyen ujjgyilkos tud lenni 1 órás TrackMania. :)
Remélem lesz még hasonló marathoni megmérettetés :)
u.i.: ilyen alkalmakra simán lehetne egy-egy hosszabb pálya is (~5-10 perc), sokkal változatosabb, mint 60-szor körbe-körbe menni ugyanott :)
Most legközelebb a desert maraton jön. Ma délelőtt csináltam meg a mapot hozzá 2:15 lett a vége, de Kaj úgyis megy rajta egy 2:10-es vagy ez alatti időt. :D
Ja és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam jönni. :(
Grat mindenkinek aki végig csinálta és még utána jött az United versenysorozat Rally maratonjára is. :D
Grat azoknak, akik végigmentek az 1 óra alatt. Tudom milyen ujjgyilkos tud lenni 1 órás TrackMania. :)
Remélem lesz még hasonló marathoni megmérettetés :)
u.i.: ilyen alkalmakra simán lehetne egy-egy hosszabb pálya is (~5-10 perc), sokkal változatosabb, mint 60-szor körbe-körbe menni ugyanott :)
Köszönöm Vill a zászlót!
(Az utolsó 5 percben 4x fogtam falat, talán HCT Hei akkor hagyott el, egyébként ezúton is gratulálok neki az apasághoz :) )
egesz heten erre gyakoroltam...tobb mint 9000 cp`m volt gyakorlasnal..szinte minden jol ment..csak
1 korben a palya feleig elso voltam xD csak aztan AVast antivirus frissitest kert:|....ameg megnyomtam a Remind me Later`t addig visszaestem 25 helyre kb..
feltavnal ujra jelezte hogy frissites nelkul nem tud elni szerencsetlen...es ervenytelen idot kapta:(..az ujracsatlakozast meg kicsit elhuztam ..2-3 perc bisztos volt..:(..800 cp minim meglett volna:((
Köszönöm Vill a zászlót!
(Az utolsó 5 percben 4x fogtam falat, talán HCT Hei akkor hagyott el, egyébként ezúton is gratulálok neki az apasághoz :) )
fél óránál még én voltam az első aztán 2szer berontott anyám és lefalaztam... :D
vááá pedig jó lett volna elérni vmi komoly eredményt... :(
Az a sztárfotó Arkun verdájáról nagyon zsírkutya! :vigyor: :kacsint:

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 