2. tmhu F1 kupa - Francia Nagydíj
eSports 2011. július 24. 10 hozzászólás 668 olvasás
Bizony, újra F1 Kupa a nyári záporban, a változatosság kedvéért egy sok-sok kanyarral teletűzdelt Charade Grand Prix-n. Ezek történtek:
1. Divízió
A rajt sztárja Iceman volt, aki rendkívül hamar az élre állt, majd pár kör után megállapodott a 6. helyen. A vezetésért harcolni viszont elöl maradt Dane, trax és Palteza (avagy a már ismert Francia barátunk, Tifoux). Salva nem kezdett túl erősen, de egy 52.88-al rögvest a 4. helyen kötött ki; ekkor a többiek még 53 fölött jártak a köridők tekintetében.
Az egyetlen, aki maradandót tudott válaszolni eme kihívásra, az Dane volt, egy52.74-el a rákövetkező körben, de a csapatkaptiány még feljebb tette a lécet, és 52.52-vel immáron ők ketten álltak a mezőny élén. Hátrébb trax viaskodott Paltezával és a remekül debütáló acoustic-al, és Iceman is beköszönt néha egy-két előzésre. Még hátrébb Ember és Zé harca kezdett kibontakozni, de az első kiálláshoz érve mindkettejük mellett elhúzott a 10 másodperc hátrányból induló Plokijuma!
Még mindig a depóban Salva és Dane kiemelkedő gyorsaságuknak köszönhetően megengedhették maguknak, hogy egy körrel tovább maradjanak kint, mint a többiek. Így is lett, de odabent az MwR-es túlszaladt a tankolási zónán, nehézkesen állt csak meg, és hat másodperces hátrányt szedett össze. Salva, hogy tovább kontrázzon az ölébe hullt helyzeten, egy 52.39-el torolta tovább Dane hibáját. Ő sem adta alább, és egy 52.60-al utánaeredt.
Ám az Infinity deltás ma megállíthatatlan volt; 52.20-at ment, mondván nem szeretné, hogy utolérjék. Trax cask üggyel-bajjal tudta átverekedni magát a két Francián, míg Ploki Iceman-t üldözte, és végül csak hat századon múlt az utóbbi hatodik helye!
2. Divízió
Ez kétségkívül Moggius pályája volt; a lassú, trükkös kanyarok, gázelvételes szakaszok pont az ő, drift nélküli vezetési stílusának kedveztek, így elég hamar 4 másodperces előnyre tett szert Gabesszal szemben. Az oZone-os emellett bekapott nehány falat is, így Sylent lassan, de biztosan utolérte. Végül egy utolsó hibának köszönhetően adta el ezüstérmes pozícióját.
Figyelemre méltó volt még Filofax és Zombies Elite hosszú párbaja, valamint Geri remek negyedik helye is. Gratulálunk!
It is Palteza and our debutee acoustic, who did so well today, they even managed to strangle the points leader, trax. A fantastic 4th and 5th place is well earned for them!
But Clermont-Ferrand was Moggius' track for sure! His unique driving style - as he almost never drifts - was just right for this slow an dtwisty challenge, reslting in him winning Dvision #2's race and taking 1st place in the overall standings!
You will find the standings below!
The next race, The Grand Prix of Great Britain on the legendary Brands Hatch circuit circuit will be held on July 30, 17.00 CET!
Íme az első divízió állása:
| Helyezés | Név | Pont |
| 1 | Trax | 122 |
| 2 |
Dane | 115 |
| 3 | Salvatore | 100 |
| 4 | Dragon | 52 |
| 5 |
Palteza(FR) | 48 |
| 6 | Iceman | 42 |
| 7 |
Kajczy | 39 |
| 8 | Glucky | 38 |
| 9 |
Plokijuma | 36 |
| 10 | rotátor | 30 |
|
11 |
Frogmen | 31 |
| 12 |
Ember | 25 |
| 13 | Clown | 25 |
| 14 | Schumi | 18 |
| 15 | Zé | 17 |
| 16 | Pascal(FR) | 17 |
| 17 | Petijandro | 17 |
| 18 | Kroy | 15 |
| 19 | Kryez | 15 |
| 20 |
Diesel | 14 |
| 21 | Funkii | 14 |
| 22 |
Aviade |
14 |
| 23 | acoustic (FR) | 14 |
| 24 | Slow | 13 |
| 25 | Diablo(BEL) | 12 |
| 26 | Koli | 10 |
| 27 | Touplat(FR) | 10 |
| 28 | Roki | 10 |
| 29 | Horii | 10 |
| 30 | Room(FR) | 9 |
| 31 | Kopchi | 7 |
| 32 | kisage | 6 |
| 33 | Kashmir | 6 |
| 34 | Lorino(VIE) | 3 |
| 35 | Leviathan | 3 |
| 36 | Skoda(FR) | 4 |
| 37 | Joshi | 2 |
| 38 | Lost | 1 |
És a kettes tábla sem marad ki:
| Helyezés | Név | Pont |
| 1 | Moggius | 111 |
| 2 |
Gabesz | 107 |
| 3 | Sylent | 106 |
| 4 |
Geri | 71 |
| 5 |
Hei Hei | 57 |
| 6 | ZombiesElite | 54 |
|
7 |
Mandula | 52 |
| 8 | Ati444 | 43 |
| 9 | Gergely | 40 |
| 10 | Fecaaaa | 31 |
| 11 | Tafaya | 30 |
| 12 | reggae | 29 |
| 13 |
Kicseee | 25 |
| 14 | dougy | 25 |
| 15 | pestizs | 18 |
| 16 | Mave | 16 |
| 17 | Terrorka | 16 |
| 18 | Fabia | 15 |
| 19 | WCW Krisz |
14 |
| 20 |
Marco | 12 |
| 21 | Har!bo | 9 |
| 22 | ZsozsoInc | 7 |
| 23 | Busman | 7 |
| 24 | RókaMóka | 7 |
| 25 | NJC Monster | 6 |
| 26 | zsso | 6 |
| 27 | MrPbotond | 5 |
| 28 | Lazzy07 | 4 |
| 29 | TSA Aron | 3 |
| 30 | Chest | 3 |
| 31 | Br3nor | 3 |
| 32 | Nero | 2 |
| 33 | Eccer | 2 |
| 34 | Gupy | 1 |
| 35 | SAFETY CAR | 1 |
| 36 | OCG l raceking | 1 |
Következzenek a versenyen futott leggyorsabb idők, az 53.50 alattiakat írtam ki. A dícséreten kívül nem jár értük semmi.... egyelőre ;)
Salva - 52.20
Dane - 52.60
Trax - 52.87
Palteza -52.97
Iceman - 53.10
Plokijuma - 53.11
Zé - 53.29
Frogmen -53.29
acoustic - 53.37
Ember - 53.49
*FONTOS!!!!*
A TrackMania Nations-el rendelkező játékosok most már csak a FreeZone szervereket látogathatják, ugye. Ezért az F1 Kupa szerverre nem tudnak csak úgy feljönni. Ha Nations játékotok van tehát, fel kell vennetek a kedvenc szervereitek közé a tmhu - F1 Kupát, hogy egyáltalán csatlakozni tudjatok! Az is nagyon fontos, hogy maximum három kedvenc szervetek lehet felvéve, akkor adja ki biztosan ezt a szervert (lehet több is, de inkább azt írom le, ami biztos). A következőképp lehet felvenni a kedvencek közé tehát eme játékhelyet:
Másoljátok be EZT a linket a böngészőtökbe: tmtp://#addfavourite=trapmania_f1 avagy kattintsatok rá!
A következő futam, az Angol nagydíj a legendás Brands Hatch pálya virtuális manifesztációján fog zajlani. A pálya már elérhető az F1 Kupa szerón, 32 körös éles versenye pedig 2011. Július 30.-án, délután öt órakor esedékes!
A "siratófal" elnevezés volt a legjobb, Vill. Jókat derültem... :D
és most veszem észre,hogy mifene,a bajnokságban is pont 6.vagyok :D
köszi,GG,jó futam volt:)
i am PASCAL.
it s weird, i think i lost points after the last race.
Can you check out that, please.
i am PASCAL.
it s weird, i think i lost points after the last race.
Can you check out that, please.
köszi,GG,jó futam volt:)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 