Az első, a következőknél hosszabb forduló végeztével OC3-on a következő végeredmények alakultak ki:
A csoport
CRD vs. dTb - 3-21
THI vs. ART - 11-21
HCT: pihent.
B csoport
AA vs. HTR - 21-3
oZone vs. BMF - 21-3
PH!: pihent.
Több vitatott esettel voltunk kénytelenek számolni, igaz csak egy meccsen: a CRD vs. dTb találkozón az utolsóként nevezett, de elsőként kihúzott Cross Racingesek csak három emberrel tudtak felállni. Kalitkáék az amúgy jogos defwin (automatikus győzelem) helyett egy 4v3-at ajánlottak ellenfelüknek, amit ők egy adag huzavona után elfogadtak.
Ez idáig mind szép és jó, azonban az utolsó pálya kezdetekor a vesztésre álló hármasból Szogi kilépett:
Kijelentésem ellenére, miszerint a 4v2 már tényleg defwin, a dTb ragaszkdoott a játékhoz, és a várakozás mellett döntött. Azonban Joshi is távozott egy-két perc múlva:
Ez azt jelenti, hogy a Dodge Thatesek 7-0 arányban vitték az utolsó pályát ezen a meccsen.
Egy szabálytalanságnak tekinthető eset történt Joshi részéről, a bogyesz nevű pályán:
Stuminak a számítógépen kívül akadt a meccset félbeszakító dolga. Ezért mindenki megállt ebben a menetben, kivéve Joshit, aki - mint a keret is mutatja - egyedüliként célba ért. Ezt azért fontos közölni, mert a végeredményben ez meglátszik, holott ezt az eredményt le kell vonnunk a végső pontokból. Ezért 21-4 helyett 21-3 lett a dTb javára.
Következzék a továbbiakban az állás szemléltetésére használt összegző táblázatunk, csoportonkénti lebontásban. Azért vannak feltüntetve a kapott potnok is, mert döntetlen esetén az fog dönteni, hogy ki vesztett kevesebb menetet összesen (pl. az A csoportban ezért vezet a dTb). A jelenleg továbbjutó csapatok kékkel vannak jelölve.
A CSOPORT
Helyezett
Csapat
R1
R2
R3
R4
Össz.
1
dTb
21-3
-
-
-
21-3
2
ART
21-11
-
-
-
21-11
3
THI
11-21
-
-
-
11-21
4
CRD
3-21
-
-
-
3-21
5
HCT
Pihent
-
-
-
0-0
A B csoport vezetésében még ebben esetben is döntetlen van, ilyenkor a nevezett tagok száma a mérvadó. Minél több az ember valahol, annál szabadabban lehet válogatni közülük, és ráhangoltabban megtervezni a felállásokat, taktikákat. Mivel az oZone kevesebb taggal nevezett, mint az Almost Angels, ezért ők vezetnek ezúttal, és mivel a HTR kevesebb játékossal indult, mint a BMF, ezért ők a harmadikok.
B CSOPORT
Helyezett
Csapat
R1
R2
R3
R4
Össz.
1
oZone
21-3
-
-
-
21-3
2
Almost Angels
21-3
-
-
-
21-3
3
HTR
3-21
-
-
-
3-21
4
BMF
3-21
-
-
-
3-21
5
PH!
Pihent
-
-
-
0-0
Ez tehát az első hét eredménye, de a második forduló pályái már elérhetőek az offroad.track-mania.hu-n!
Íme, a párosítások:
A csoport
THI vs. dTb
HCT vs. CRD
ART: pihen
B csoport
HTR vs. oZone
PH! vs. Almost Angels
BMF: pihen
A meccseket Augusztus 7.-e éjfélig kötelesek lejátszani a csapatok! Az offroad.track-mania.hu-n már létrejöttek a szükséges fórumtémák! Jó gyakorlást! :)
Hát azt kell mondjam, nagyon szégyellem magam néhány csapattársam miatt Stumival együtt...Ezért úgy döntöttünk, ha a következő waron is ez lesz visszalépünk a kupától. Eszméletlen, hogy egyesek mennyire képtelenek csapatban játszani...
en tegnap este ertem haza nyaralasrol..igazan sajnalom ami tortent:(...ha tehetem kovin megjelenek:(
Készült több kép is ezeken kívül, és állíthatom, Stumi sem volt épp kisangyal. ;) De visszalépni semmiképp se lépjetek vissza, ne futamodjatok meg, ne meneküljetek el! Kicsit talán rendezzétek soraitokat, aztán újult erővel menjetek a HCT ellen! :)
Kösz srácok a bíztatást!!! Meglátjuk mi lesz. A következő warokon én is ott leszek, és ahogy létszámot nézem lehet szükséges is :S. Megfogadjuk a tanácsotokat egyenlőre kitartunk :).
Hát azt kell mondjam, nagyon szégyellem magam néhány csapattársam miatt Stumival együtt...Ezért úgy döntöttünk, ha a következő waron is ez lesz visszalépünk a kupától. Eszméletlen, hogy egyesek mennyire képtelenek csapatban játszani...
Egyetertek Villel, probaljatok a dolog jatek reszet nezni, ahogy latom stumi is igy gondolja, mert meg egyedul is lefutotta volna a meccset, meg ha eselytelen is a dolog, ez lenne a lenyeg. Ahogy a relayrol lattam, es nem akarok szemelyeskedni, joshival es lehet szogival nem nagyon lehet szamolni (de remelem tevedek), de vagytok meg igy is 6-an. odafigyelessel menni fog az elvart lu kiallitasa, es barmi is lesz ezutan, legalabb emeltfovel fejezhetitek be a dolgokat. Ahogy a tmhu szlogenje is mondja, "mert a jatek a lenyeg" gogo CRD