Az első reakciók
TrackMania² 2011. december 4. 11 hozzászólás 1035 olvasásEzelőtt nem egy alkalommal esett szó már a TrackMania2 körül kavargó levesről, amelyben a TM1 egyre és egyre feketébbnek látszott, mert így szerették volna feltüntetni. Mégis, nekem az a benyomásom, hogy mindkét közösség él, az előbbi inkább életre kelt. Azonban kevés interakciót vélek felfedezni a két játék között. Persze, ezt felfoghatjuk az ubisoft azon szándékának, hogy most már a Tm2-re tessék koncentrálni.
A hazai polcokon, és egyre inkább internetes polcokon a TmUnitedForever jóval és minden eddiginél drágábban kapható, pusztán azért, mert a StarTrack-ek ott vannak a csomagban (legalábbis ezzel reklámozzák). Holott ezeket mi, akik már jóval előtte rendelkeztünk a játékkal ingyen kaptunk meg... továbbra is folytatódni látszik a fogyasztói társadalom hegemóniája. Ti hogy látjátok a helyzetet? Hogyan változott a közösség a Tm2 megjelenése óta? Milyen az új testvér élete kérdezem ezt én, mint egy, a kettes játékban nem érdekelt személy?
Anno a TMUF "Community News" szekciójában volt egy TM2 reklám abban a Valley, Arena, Mars enviket reklámozták be.
A tm2-vel az a baj hogy csak 1 envi van. Így sokkal monotonabb és nincs envMix.
:siros::siros:
mindenesetre havonta 1x megnézem már csak az ingyenes skinek miatt is :vigyor::vigyor::vigyor::vigyor:
Hát Ennyi.
Na és ha jól emlékszem lesz egy Arena nevű környezet ami nagyban fog név alapján hasonlítani a stadium-ra.
Lehet itt is lesz ebből az egy környezetből ingyenes verzió. Én legalábbis így csinálnám. :)
Kíváncsian várom a többi környezetet.
Na és ha jól emlékszem lesz egy Arena nevű környezet ami nagyban fog név alapján hasonlítani a stadium-ra.
Lehet itt is lesz ebből az egy környezetből ingyenes verzió. Én legalábbis így csinálnám. :)
Kíváncsian várom a többi környezetet.
Nehéz kicsit a meló-család-egyéb házi teendők mellett alkotni a ROC-on és haladni előre a TM2 pontversenyében is, de azért megoldom. Lassan, de biztosan...:kacsint:
Régi TMN/TMNF/TMUF motorosként mondhatom, hogy nekem nagyon nem jött be TM2.
Sok okból, de legfőképpen, hogy nekem nem azt hozta amit vártam tőle.
Grafika rendben, hangok rendben, de élvezhetőségben még a United is jobb volt...
Vödi voltam, MCSB5-n találkozunk! :) :vigyor:
Én még nem vásároltam meg a TM2-t, de játszottam vele és tényleg szép.
Nekem viszont a United is szép mindaddig amíg nem a rekord javítás a cél!
Akivel beszéltem erről mindenki azt mondta, hogy le van véve a grafika, mert úgy jobb.
Pedig a United-hoz nem kell egy "erőmű" és nem gyönyörködnek benne, mert az egy másodlagos dolog.
Ilyen szempontból a TM2 se különb, mert addig szép amíg új és ismeretlen.
Azt vettem észre, hogy mióta "belenyúlt" az Ubisoft, azóta haldoklik a TM.
Már a FreeZone előtt is gyengélkedett a Magyar közösség, de a FreeZone megadta a kegyelem döfést!
Még sokan most sem értik, hogy mi is történt?
Én már öt éve, hogy játszom rendszeresen és anno még az ESWC-vel kezdtem és akkor az egyszerűsége és nagyszerűsége fogott meg benne.
Aztán jött a Forever és megint egy új és jobb játékot kaptunk!
2007 - 2009 -ig csúcson voltak a Magyar játékosok, nagyon sokan játszottak.
A TM2 számomra csak egy másik környezet, mert igazából az is!
Persze a gyártó is érthető hogy pénzt szeretne belőle, mert ez azért egy üzlet!
Csak nem mindegy, hogy mit ad és azt mennyiért?!
Jó játékot! :)
Na de félretéve ezt, nem meglepő hogy uborkáék felnyomták az árakat. Elég szemét húzás volt tőlük. De legalább valamit javítottak vna a játékon vagy esetleg frissítették vna de semmi csak az a mapcsomag. :uncsi:
A TM2 nem nagy durranás. Nagy volt a sürgés forgás körülötte de nem ütött sztem akkorát amekkorát a készítők szerettek vna. Még mindig inkább a TMUF mint a TM2 :vigyor:
Az, hogy nincs sok magyar szerver, érthető, hiszen mai állapot szerint 210 magyar player van összesen...
Nem kedvez a játékosok számának növekedésének az a tény sem, hogy 6.000-Ft felett van az ára, és csak dombornyomott bankkártyával lehet megvásárolni, ami a fiatalabb korosztálynak általában nem áll rendelkezésére.
Én ennek ellenére gyakorlatilag a BETA verzió második napjától kezdve élvezem a játékot vele, csak az a tény, hogy a playerek többsége a TMUF profi játékosai soraiból áll össze, nagyon szorossá-nehézzé teszi a játékban a pontszerzést! És itt ugyebár már ezred másodpercekben is mérik a befutót!
Vannak olyan mapok, ahol a Local 1-tól csak EGY(!) tizedre van a pb-m, de nem fér bele a top 100-ba sem!
Azért a külföldiek valóban kicsit jobban reagálnak erre a játékra, hiszen most 68.300 felett van a teljes létszám, és például a ManiaCs klán az első napokban megjelent hivatalosan szerverrel, saját mapokkal.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 