3. tmhu F1 Kupa - bejelentés
Cikkek/Interjúk 2011. december 19. 21 hozzászólás 934 olvasás
A második szezon vége után a kedves versenyzőközönségtől egy kis pihenőt kértem, ami az F1 Kupa szervezését illeti. Ennek borzasztó egyszerűen annyi volt az oka, hogy igencsak elfoglalt voltam tanulmányaimmal, valamint a maradék szabadidőmet pedig a Nations Dirt Cup töltötte ki, mint segédkezés, mind pedig részvételi vonzatában.
Ha bárki emiatt megvárakoztatva érzi magát, elnézést kérek! :( De ami jó hír, hogy mindenképp lesz 3. tmhu F1 Kupa. A TrapMania és ezen oldal keretei között szervezett előző bajnokságokhoz hasonlóan most is a Ti véleményetek alapján kívánom lebonyolítani, akár keretbe foglalni a mostani témát, úgyhogy különböző kérdésekben kérném ki ismét a véleményeteket! Íme:
- Legyenek-e ez alkalommal is egy bizonyos Formula 1-es év pályái feldolgozva, avagy a már beszélt, amolyan "Best of" jelleggel válogatott kihívásokon mennétek? Ha az utóbbi, kérek tetszőleges számú pályát megnevezni (lehet eddig szerepelt és nem szerepelt is, sőt a 2. felvonásban látott Unlimiteres futam is, méginkább sőt eddig nem látott Unlimiteres kihívás is!)
- Milyen hosszúak legyenek a futamok? (a 2. szezonban 21-23 perc volt)
- Milyen gyakran óhajtotok boxkiállást végrehajtani, ergo meddig bírja a tank? (előzőleg 10 perc volt)
- Szeretnétek-e ismét csapatokban versenyezni? (á la 3. Trapmania F1 Kupa) Figyelem, ha ez megszavazásra kerül, nem biztos, hogy lesz egyéni bajnokság, mégpedig azért, mert hosszú távon nem bírná copperrel az ilyen fajta mókát (a jelenlegi tmhu bank nem orga, már akik tudják mit is jelent ez :S)
- Lesz MCSB is. Szívem szerint nem ütköztetném a két eseményt, és mivel amaz előbb lett bejelentve, ezért a 3. tmhu F1-et utána kezdeném el lebonyolítani. Ti mit gondoltok erről? Aki jönne, tudná közben vállalni, egyáltalán mit preferáltok? Szavazzátok meg? :)
Ennyi dióhéjban. Ha van BÁRMI más, amit szeretnétek megvitatni a 3. Kupával kapcsolatban, jelezzétek avagy itt hozzászólás formájában, vagy a vill@ogc.hu e-mail címre küldött szöveges üzenet formájában, kitszem ide a hírbe! Mindenre nyitott, sőt kíváncsi vagyok, elvégre én csak a ti igényeitek szerint próbálom megszervezni ezt is. :)
U.i.: elnézést az önözésért, hogy "én szervezem", meg hogy "én kupám". A szívemhez nőtt ez alatt a bő két és fél év alatt^^
| tmhu.Vill | geri96 | hENRYy |
| PozitiveRP | Sylent | Schumizor |
| trabant | Krisztian13 | SaLvatore |
| krrrissz | ember33 | cami1987 |
| Kroy | Maca | CrazyRacer |
| BMFScooter | ZombiesElite | Arsenal931024 |
| r424 |
| Oregcsoka | illegal_racer |
| Mandula | grofzero | Robi-Wan-Kenobi |
Boxkiállások sztem jók ahogy vannak.
:)
Én díjazom SaLvatore ötletét lehetne 2011-es mapok. + Unlimiteres
Nekem boxkiállás nélkül nem tetszik.
Szerintem lehetne hosszabb a versenyek.
A tank lehetne kb 12 percesek.
A pályák részemről mindegy, melyek, lehetnek Unlimiter-esek is. ;)
Futamok 25-40 perc között, box-kiállás maradhat 10 perc.
Bokszkiállás legyen.
20-25 perc szerintem jó volt.
Egyéni vagy csapat számomra végülis mindegy, de legyen csapat, olyanon még nem voltam.
A pályákat illetőleg én örülnék, ha 1990 utáni pályák lennének, és a szerintem (számomra) ismertebb mostani pályák.
Szvsz. nem is kérdeztem, de sosem értettem miért mentünk régi pályákon, mert nekem sokkal jobban tetszene egy idei Monaco, vagy a hosszú Nürburgring, esetleg Montreáli vagy Spa-francorchamps(!).
Nem tudom ki hogy van vele, majd jövőre kapok rá választ (:D) valószínűleg, de én örülnék egy ilyesfajta pályacsomagnak. Aztán hátha valaki is osztja a véleményemet... :)
BUÉK Mindenkinek!
Bokszkiállás legyen.
20-25 perc szerintem jó volt.
Egyéni vagy csapat számomra végülis mindegy, de legyen csapat, olyanon még nem voltam.
A pályákat illetőleg én örülnék, ha 1990 utáni pályák lennének, és a szerintem (számomra) ismertebb mostani pályák.
Szvsz. nem is kérdeztem, de sosem értettem miért mentünk régi pályákon, mert nekem sokkal jobban tetszene egy idei Monaco, vagy a hosszú Nürburgring, esetleg Montreáli vagy Spa-francorchamps(!).
Nem tudom ki hogy van vele, majd jövőre kapok rá választ (:D) valószínűleg, de én örülnék egy ilyesfajta pályacsomagnak. Aztán hátha valaki is osztja a véleményemet... :)
BUÉK Mindenkinek!
Meg minden mindegy, de MCSB után legyen, OC-n is voltak gondok ebből (meg a marathonból), most ne legyen. :)
Móka kedvéért minden pályán fordított körüljárási irány. (gyakorlatilag új pályák, villnek se sok melója lenne vele, és van köze F1-hez is :) )
Móka kedvéért minden pályán fordított körüljárási irány. (gyakorlatilag új pályák, villnek se sok melója lenne vele, és van köze F1-hez is :) )
Csapatbajnokságban is benne lennék, de jó lenne ha lenne egyéni is :vigyor:
+1 map gyakorlása és a heti 1x 20-25 perces futam nem hiszem, hogy gondot jelentene az MCSB-n résztvevőknek.
Legyen-legyen mindenképp, kíváncsi lennék mire vagyok jó ha nem csal a legvégén szállok be a sorozatba. :)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 